Ha megengeded, hogy felbosszantsanak…. Beech/Bükk eszencia – hogy megengedésben légy


„Azok számára, akik szükségét érzik annak, hogy több jóságot és szépséget lássanak maguk körül. S habár sok minden rossznak tűnik, képessé akarnak válni a dolgok mélyén rejtező jó megragadására. Toleránsabbá, elnézőbbé és megértőbbé akarnak válni, hiszen minden lény útja más, s mindenki a saját tökéletesítésén munkálkodik.” – Dr. Edward Bach

 

A Beech/Bükk jellegű emberek azok, akik szerint az ő útjuk Aaaa és az egyetlen helyes út. Egyszerűen értetlenül állnak azok előtt,

  • akik nem a megfelelő helyre teszik le az evőeszközöket az asztalnál,
  • akik füvet nyírnak hétvégén vagy este a csendrendelet ellenére,
  • akik azt mondják „Viszon’ látásra!”, de „Hol van az a T?! ViszonT látásra!”
  • akik kimennek és megkérdezik, hogy „Hozzá jöttél-e?”, amikor a kerítése elé mersz parkolni az amúgy közterületen,
  • akiket halálra bosszant, ha valaki nem indexel, mikor kanyarodik (mert ezt még innen a járdáról is látta 😊),
  • és különben is, tuti hogy azért nem jött ki még a gyerek a suliból, pedig már kicsöngettek 10 perce, hogy őt bosszantsa…

Ismerős? Bármely aspektusa is? Nem rád gondoltam, ugyan már, mi neeeeem… csak mások! 😊 Biztosan ismersz ilyen embereket. Minden ellenük van (úgy érzik) és ezért gyakran dühösek. Ha megkérdezed hogy van, akkor épp tíz dolgot tud elmesélni, felsorolni, ami felbosszantotta ma vagy az elmúlt 10 percben.

 

A Beech/Bükk állapotra jellemző, hogy azok a dolgok, amiket az emberek csinálnak vagy ahogyan a dolgaikat csinálják, az irritál vagy bosszant. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy kritikusak, dühösek, ingerlékenyek leszünk a sofőr (szerintünk) dühítő viselkedése miatt, ha autóba ülünk valakivel és nem mi vezetünk. Ez a bosszúság és intolerancia a többiek döntési és viselkedése kapcsán születik (persze, hiszen nem vette észre, hogy mindjárt pirosra vált a láma és ha nem nyomta volna a gázt, akkor nem kellett volna ekkorát fékezni. Különben is, a motorféket nem ismeri?? Ok, nincs jogsink, de azért ezeket mindenki tudja.) és felülírja a korábbi, irántuk táplált szimpátia érzését (mert ugye egyébként szeretjük a párunk). Mindez az ellenszenv és idegesség a negatív Beech/Bükk-elmeállapot.

 

Azok, akik általában Beech/Bükk hangulatban vannak vagy Beech/Bükk típusúak, általában úgy gondolkodnak, ahogyan fentebb olvasható. Amikor kibillenünk az egyensúlyunkból, az felbosszant minket és idegesek leszünk, és csak a hibákat láthatjuk másokban, sőt általánosítunk és korlátoltnak és bolondnak tekintünk másokat (rosszabb esetben mindenkit – de ez csak puszta általánosítás a felháborodás hevében és nincs semmi alapja …egyáltalán… ).

 

De félre téve a viccet, a Beech/Bükk hangulat tanulsága az, hogy ellenálljunk a kísértésnek, hogy másokat kritizáljunk hibáikért, tökéletlenségeikért és ügyetlenségeikért, és inkább megtanuljuk tiszteletben tartani az embereket úgy, ahogy vannak. A Beech/Bükk eszencia segít nyugodtabbá válni, lehetővé téve számunkra, hogy bele helyezkedjünk más emberek cipőjébe, és értékeljük azt, ahogyan az élet nehézségeit kezelik. Ami a Beech/Bükk számára triviálisnak, nyilvánvalónak vagy könnyűnek tűnhet, az egyáltalán nem az másoknak. A Beech/Bükk típusú személy természetének pozitív oldala empatikus, türelmes, alázatos és hajlandó elfogadó lenni még akkor is, ha néha esetleg téved … 😊

 

Légy éber, ha olyasmit tapasztalsz, amiről eddig olvastál! Legtöbben időnként megtapasztaljuk a Beech/Bükk működési módot, függetlenül attól, hogy személyiségünk valóban Beech/Bükk típusú-e. Jusson eszedbe, mielőtt belefájdul a fejed a kellemetlenségekbe, van egy egyszerű megoldás: Bach-virágeszencia – Beech/Bükk.

Nem azért, mert „beteg” vagy, hanem azért, hogy könnyed és örömteli lehess megint!
Lépj ki e hangulatnak a hatása alól! Csak a magad számára rontod el a napod! Nem tudunk mindenkit megváltoztatni (legjobb törekvéseink ellenére sem, pedig már annyit mondtuk nekik, hogy fordítsák le a poharat a szekrényben, mert különben poros lesz 😊).

Lépj túl ezeken egy egyszerű és természetes, mellékhatás nélküli virág-eszenciával és lásd meg a világot a tolerancia szemüvegén keresztül!

 

 

Vannak más eszenciák is, amiket használhatunk türelmetlenség esetén is. De hogyan állapíthatjuk meg, melyik eszencia a jó? Nézzük meg kicsit jobban, milyen is az a türelmetlenség érzése!

Bükk/Nebáncsvirág: A Beech/Bükk ingerlékenységét néha összekeverik az Impatiensével/Nebáncsvirágéval. A különbség az irritáció okában és annak megnyilvánulásában rejlik, illetve abban, ahogyan érzik magukat.

Az Impatienst/Nebáncsvirágot a lassúság dühíti – más szóval türelmetlen. A Beechet/Bükköt az irritálja, amit az emberek csinálnak és/vagy ahogyan csinálják a dolgokat – más szóval intoleráns.

Az Impatiens/Nebáncsvirág kísértést érez, hogy kivegye mások kezéből a dolgokat és maga is csinálhatja meg, mert ő maga gyorsabb és a lassúság bosszantja. A Beech/Bükk nem bírja elviselni, hogy valaki másképp csináljon dolgokat (össze-vissza, nem jó sorrendben – mely sorrend csak a Beech/Bükk fejében létező megfelelő és helyes sorrendje a dolgoknak), és gyakran hajlamosabb előadást tartani az illetőnek, aki szerinte helytelenül végzi a dolgát: „nem látod, hogy ez hogyan fog működni?” Ha a Beech/Bükk maga veszi át a feladatot, az azért van, mert nem tudja elviselni, hogy „rossz, nem megfelelő” legyen; ha az Impatiens/Nebáncsvirág veszi át a feladat elvégzését, akkor azt azért teszi, mert nem tudja viselni a lassúságot, vagy azért, mert nem akar „időt pazarolni”, hogy elmagyarázza, hogyan lehetne a legjobban csinálni. A Beech/Bükk más: mindig készen áll arra, hogy időt szánjon egy kis kioktatásra, kritizálásra. 😊

 

Bükk / Vervain / RockWater:

A Beech/Bükk-féle perfekcionalizmust összekeverhetjük a Vervain/Vasfű vagy a Rock Wateréval/Forrásvízével, de a különbségek még tisztábbak.

  • Elsősorban a Vervain/Vasfű emberek azt akarják, hogy a dolgok mások kedvéért legyenek megfelelőek. Motivációjuk az igazságosság, a méltányosság, és talán már-már fanatikusak is lehetnek – de minden bizonnyal nagyon lelkesek – az általuk vállalt feladatokkal kapcsolatban. Hajlamosak elvek, eszmék és tágabb fogalmakban gondolkodni, míg a Beech/Bükk gyakran kisebb, egzaktabb dolgokra koncentrál.
  • A Rock Water/Forrásvíz emberek a megfelelő életmóddal foglalkoznak. Személyes tökéletességre törekszenek, és kemények magukkal szemben, hogy példát mutassanak másoknak. Rock Water/Forrásvíz típusú emberek nem kritizálnak másokat, és nem is válnak intoleránsnak más emberekkel szemben. Ehelyett azt remélik, hogy saját személyes erőfeszítéseiken és eredményeiken keresztül sikerül példát mutatni másoknak, hogyan is javíthatják életmódjukat.

Az eszenciák esetében van bizonyos mértékű átfedés. Az egyik lelkiállapot könnyen átválthat egy másikba. Ez az, amiért személyre szóló keveréküvegre van szükséges van szükség, hogy az adott bizonyos kombinációjú lelkiállapotokat megfelelően kezelje.

A cikk alapját a Bach Centre Newsletter – 2016.10. száma képezte.