Sorozatok. Na, erről sokszor az Izaura jut eszembe ? és sokszor nem is jutott eszembe, hogy nézzem őket. Aztán felfedeztem, van egy csomó érdekes sorozat is. Így elkezdtem ránézni a választékra és hagyni, hogy megszólítson. Így jutottam el a Love Lifehoz is. Valami megfogott. Ez nem megfontolt választás, inkább megérzés, tudatosság. Elkezdem és hagyom, hogy vigyen a sztori. nem ítélem meg az első rész alapján, mert ha valamit megláttam benne, akkor az ott is van. És lám-lám, most is találtam egy gyöngyszemet az 1. évad 9.részében.
Darby a főszereplő fiatal lány a harmincas éveiben és az édesanyja Claudia, aki ötven éves. Darby szerelmi szálait láthatjuk a sorozatban, a barátai életébe is belepillantva és felsejlenek Darby családi kapcsolatai is – mint például az édesanyjához fűződő viszonya. Ez utóbbiról szóló részben találtam a fent hivatkozott gyöngyszemre:
„Az, ahogy egy lány megéli az anyja szeretetét, egy életre meghatározza majd, hogyan adja és fogadja a szeretetet. Ezen a napon kezdte meglátni Darby Caludiában azt, amit adni tud, ahelyett, amit nem kapott meg tőle, és ezzel megnyílt a saját szívének egy fontos szeglete.”
Hát igen… ez az, amit nem vagyunk hajlandóak látni: „amit adni tud”, mert benne ragadunk abban, amit nem kapunk meg. Sokszor, a kapcsolatban résztvevők családi kötelékeitől függetlenül tapasztalom, hogy a hiány teréből működünk. Mi az, amit:
- nem csinál meg a partnerünk (mert a bevásárlást bezzeg ránk hagyja),
- nem tesznek meg értünk (bezzeg a szülinapunkon fel sem hív a barátnőnk, mi meg felhívtuk)
- nem kapunk meg (ez a hálátlan kölyök még csak meg sem köszöni a pénzt),
- kértünk, de nem kapjuk (bezzeg a benzinpénzt nem adták meg, pedig megígérte a főnökünk) stb.
Mindegy, hogy az anyánk, apánk, párunk, gyerekeink, munkahelyünk, barátaink, országunk stb. az, akivel kapcsolatban vagyunk, sokszor a lényeg, amit nem kapunk meg. Ez a hiány, a veszteség tere, itt a fókusz ezen van. A távcsövünkkel (múltban, jelenben vagy jövőben akár), nagyítónkkal (mikro- és makrokörnyezetünkben) erre fókuszálunk, ezt keressük az életünkben! De létezik, egy másik választás is. És szándékosan írom, hogy választás! Mert ez csak választás kérdése: min van a fókuszom? Miből indulok ki:
- áldozat vagyok és a hiány határozza meg az életem VAGY
- szerencsés vagyok és meglátom mindenben az ajándékot.
Te döntesz! Semmi nem marad életünk végén belőlünk, csak kukaceledel, egy név és évszám egy kövön (jó esetben), de a felirat elkopik, az emlékek is 2-3 generáció alatt kikopnak az emberek fejéből és már név sem leszünk. Semmi nem marad… Akkor akarod-e MOST jól érzeni magadat? Számít-e az, hogy neked, itt és most milyen az életed? Hogy érzed magadat? Hogyan akarod érezni magadat? Ki dönti el, hogy örül-e a napsütésnek, örül-e egy előzékeny autósnak, aki átenged a zebrán, egy finom kávénak stb.? Hát Te. Hajlandó lennél elköteleződni a boldogságod iránt? Hajlandó lennél befogadni, amit kapsz, amit adni tudnak?
Darbynak nem olyan az anyja, mint amilyet szeretne. De ha megengedi, akkor anya „rossz” helyett kaphat egy barátnőt… Megengednéd-e, hogy az emberek az életedben azok legyenek, amik és nem azok, amiknek lenniük kellene? Mert ha csak azt látod, mikké nem tudnak válni, akkor elégedetlen leszel (vagy). Ha mérleget rajzolnál, mit kapsz egy kapcsolatból (akár munkahelytől, sulitól, pártól, baráttól), akkor mennyi kerülne a „pozitív” és „negatív oldalra”? Ha összeírod, „mit kapok” és „nem kapok”, akkor mit látnál? És biztos, hogy ami hiányzik:
- az itt kell megkapnod (tőle)? Ebben a kapcsolatban?
- az elengedhetetlen számodra ebben a relációban?
- az tényleg olyan fontos?
- nincs más, amit meg kapsz és az fontosabb?
Aztán ha végig gondoltad, ne habozz cselekedni. Vagy változtass a viselkedéseden vagy a kapcsolaton vagy változtasd meg a hozzáállásodat. Most van itt az idő! ?