Bizonyítás, megfelelés és tökéletesség mánia

Access Consciousness - Einstein

Az egyik vendégem vizsgázni készült, feszült volt (nem kicsit). Erről beszélgettünk, amikor azt mondta, hogy könnyű tételeket akar húzni, amiket tud.

“Nézőpontom teremti a valóságom.” – ahogy az Access Consciousness™ társalapítója, Dr. Dain Heer mondta.

– Szeretnél bizonyítani? – kérdeztem.

– Mért? – kérdezte a vendégem.

– Mert ha bizonyítani szeretnél a vizsgán, hogy tudsz, akkor lehet, hogy nem engeded mag magadnak, hogy könnyű tételeket húzz. Mert a könnyű tétel a “lúzereké”. Aki igazán tud, az a nehéz tételekkel is megbirkózik és te keményen dolgoztál ezért a diplomáért – ami nem az első -, úgyhogy hajlandó lennél csak egyszerűen elmenni, letudni és nem azt akarni bebizonyítani, hogy megérdemled?

Ha bizonyítani akarsz, ha hitelesnek kell lenni, akkor mások nézőpontjainak akarsz megfelelni. Beveszed az ő nézőpontjukat, hogy csak az az igazán jó szakember, aki… Annak a pár embernek akarsz megfelelni, akik valójában szubjektívek, hiszen indivídumok. Ők egy valaki által valamikor kitalált szempont szerint döntik el, mit kell tudnod – vagy épp felülírják saját elgondolásaik szerint a követelményeket. Vagyis nem mindegy, hogy brillírozol előttük vagy sem? Nem a diplomádat akarod és dolgozni tovább (mert ez nem az első végzettséged és már valójában teszed, amit teszel és ezután is tenni fogod, csak kell még egy cetli…)?

Valójában miről szól ez az egész? A cetliről, ami ahhoz kell, hogy azt tehesd, amit szeretnél. Nem a bizonyításról. Ha bizonyítani akarsz, tökéletes akarsz lenni, akkor valami más lesz az egészből, valami nehéz. Ha csak “köszönöm, itt voltam, tanultam, kérem a cetlit” és elhiszed, hogy tudod, hogy megtanultad és azt is tudod, hogy ez a tudás ahhoz, ami valójában kell majd a munkád során vajmi kevés… a minimál, mert már megtapasztaltad… akkor megengeded magadnak a könnyű tételt. Belefér a valóságodba az, hogy most ne te legyél a legjobb, legalaposabb, legfelkészültebb, legtökéletesebb (a tökéletes már nem is elég😅)  stb. Mert nem kell bizonyítani, ha tudod ki vagy.

Hogy elegendő önbizalmad legyen, segíthetnek a Bach-virágeszenciák is tapasztalatom szerint. Például jó a Larch (Vörösfenyő) – az “önbizalom” szere – és a Pine (Erdei fenyő) eszencia, hogy tudd, érezd és létezd, hogy megérdemled. A  Centaury (Kisezerjófű)  eszencia segíthet, hogy képesek legyünk kiállni magunkért és nem elnyomni saját igényeinket és vágyainkat. Megtanulhatjuk, mikor adjunk és mikor vegyünk el. Meg fogjuk tudni húzni a határokat. És ha konkrétan félsz pl. a vizsgától, akkor a Mimulus (Bohócvirág) eszencia segítségével lehetsz úrrá a félelmeden, ám ha ez már-már rettegés, akkor a Rock rose (Molyhos napvirág) eszenciát próbáld meg! Nekem bevált!

Gondold végig: az életben ki mondja meg és mi alapján, hogy valami helyes vagy helytelen, hogy igaz vagy sem? Ha emlékszel, matekból lelkesen alkalmazták a feladat alkotók azt a módszert, hogy feladtak egy algebra feladatot, aminek volt végeredménye és ők úgy tették fel a kérdést, hogy van-e megoldása a valós számok között? És bizony, ha negatív a végeredmény, akkor nincs megoldása a feladatnak… És ha nem verték a fejedbe, hogy állítsd fel a peremfeltételeket a feladat megoldása előtt és aztán ellenőrizd, hogy a megoldás megfelel-e e rögzített peremfeltételeknek, akkor ugrottak a pontok.
Ha minden csak bizonyos körülmények között igaz – ha egyáltalán igaz, mert minden változik, semmi sem konstans az örökkévalóságig, akkor minek is állandóan bizonygatnunk, hogy jók, helyesek, pontosak, okosak és megfelelőek vagyunk?
Törekszünk a tárgyilagosságra és a pontosságra, de ne kenődj el, ha valaki megtalálja azt a kutatást, ami érvényteleníti az egész mondanivalódat… Az is csak egy érdekes nézőpont 😅😉

Access Consciousness - Einstein

Mi van, ha nem kell bebizonyítanod, hogy értékes vagy?
Mi van, ha képes vagy elérni azt az állapotot, amikor tudod, hogy értékes vagy és ezt bizonyítandó nincs szükséged mások jóváhagyására, bólintására, megerősítésére és engedélyére?

“Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.” – Bertrand Russell (1872— 1970) Nobel-díjas angol matematikus, logikus, filozófus és szociológus

Aki kételkedik, az tudja, hogy minden csak viszonyítás, feltételek és nézőpont kérdése. De ez nem egyenlő azzal, hogy akkor ez mind hamis és bármikor hibázhatok és jobb, ha meg sem szólalok… Ez inkább egy információ (hogy a dolgok szubjektívek és változnak), és ezt használhatom arra, hogy éber legyek arra, ha valami megváltozik és már nem releváns és képes legyek változni – mert az élet sem statikus, a másodpercek telnek, a sejtek osztódnak és miden mozgásban van. Vagy vegyük a régi berögződéseket, amik anno jól működtek, de mi van most…?

Amikor elkezdesz hinni önmagadban és nem keresed (mindig😉), hogy hol hibázol, hol nem vagy tökéletes (mert pl. az iskolarendszerben csak ezen volt régen a fókusz, hogy hány hibád van a dolgozatban, lehet-e még ettől ötös… nem azt emeljük ki, hogy nézd, mennyi mindent tudtál!), hanem mersz az lenni, aki vagy: egyedi és megismételhetetlen és mindezt úgy, hogy közben nem bántasz másokat – az szabaddá tesz és elindulhatsz kifelé a félelem teréből. Így lehet valóban pragmatikus jövőt teremteni.

Dr. Dain Heer az Access Consciousness™ társalapítójának van pár eszköze arra, hogy kikerülj a tökéletességmániából.*  “A tökéletességre törekvés, a perfekcionalizmus állandó ítélkezésben tart minket: mindig megpróbálunk elég jó lenni, miközben azt hisszük, hogy nem vagyunk azok; mindig próbálunk rendben lenni és megfelelőek, miközben azt gondoljuk, hogy rosszak vagyunk. Tökéletesség nem létezik. Kérdezze meg bárki, aki valaha könyvet vagy műalkotást készített, épített egy épületet, kialakított egy parkot. Ez soha nem lesz tökéletes. Egy ponton egyszerűen úgy döntöttek, hogy elengedik, és megajándékozzák a világot alkotásukkal. Ha elengeded a tökéletesség illúzióját, elengeded az ítélkezést önmagad felett és többé ez többé nem fog kontrollálni téged. Az alábbi három eszköz használatával ki tudsz lépni ebből és ezt megváltoztathatod!

  1. Hagyd abba az ítélkezéstAmikor észreveszed, hogy megítéled önmagad – STOP. Abban a pillanatban, amikor észreveszed, hogy önmagad felett ítélkezel képzeljen el egy stoptáblát vagy egy kezedet magad előtt. Ez a stoptábla vagy kéz emlékeztet arra, hogy hagyd abba az ítélkezést. És most tedd fel ezt a kérdést: „Mi a helyes, megfelelő velem, amit nem nem veszek észre?”! Abban a pillanatban, amikor felteszed ezt a kérdést, az ítélet eloszlik, és elkezded elfogadni önmagadat annak, aki vagy.
  2. Keresd a nagyszerűséget a tökéletes helyettAz az elképzelés, hogy a tökéletesség elérése jobbá tesz minket, nem igaz. A tökéletesség keresése benne tart minket egy soha véget nem érő, ismétlődő körben ahol soha nem elég semmi; soha nem vagy elég jó, soha nem vagy elég jó, soha nem vagy elég sikeres. Nem számít, mennyire jó vagy, soha nem lesz elég.A tökéletességre törekvés helyett törekedjünk a nagyszerűségre. A nagyszerűségben megengeded magadnak, hogy nagyobb, kiterjedőbb, nagyszerűbb legyél, mint tegnap voltál, és nem ítéled meg magad, hogy nem vagy elég. A nagyszerűségben felismered, hogy az általad elkövetett „hibák” valójában hozzájárulnak ahhoz, hogy ma nagyszerűbb légy, mint tegnap. A nagyszerűségben meglátod, hogy minden döntésed, amit valaha hoztál, létrehozta azt a személyt, aki ma vagy.
  3. Kezd el élni az életedet most!
    Korlátozod és limitálod önmagad? Van olyan az életedben, hogy azt mondod: “Amikor ez megtörténik, akkor majd meg tudom csinálni …”? Például: „Ha lefogyok, akkor randizhatok.” Vagy: „Amikor megszerezem a diplomámat, akkor majd elérem a kívánt karriert.”Ehelyett kérdezd meg magadtól, mit akarsz, és törekedj arra, hogy ezt elérd most, ahelyett, hogy a tökéletes pillanatra vagy arra várnál, hogy tökéletes légy. Amikor nem engeded, hogy a tökéletesség kontrolláljon,  bármit megváltoztathatsz. Nem kell, hogy mindent kitalálj. Kezd el, válassz és kormányozz az út során. És kérdezd meg magadtól: „Mit tehetek ma ma, hogy azonnal elkezdjem teremteni az életét, amire vágyom?” – Dr. Dain Heer

 

Mit tettél jelentőségtelivé abban, hogy mindig helyes, pontos, következetes, szilárd és jó legyél, mely benne tart a tévedéstől, helytelenségtől, pontatlanságtól, rosszaságtól és hibásságtól való félelemben, amit választasz? 

Access Consciousness™

 

*Dr. Dain eredeti írásai a témában, melynek fordítását olvashatod az idézőjelben fentebb:

3 tools for escaping the trap of perfectionism

Why you don’t have to be perfect

 

A Bach-virágeszenciák rendszere, mely 1936 óta létezik, nem gyógyszer, nem kezel betegségeket, tüneteket és nem gyógyít! Nem helyettesíti a hagyományos, nyugati vagy alternatív orvoslást! Alkalmazása saját felelősségünkre, szabad akaratunkból történik. Bár a Bach-virágeszenciák rendszerének megalkotója orvos volt és tapasztalatai egy része gyógyulásról szólnak, maga a módszer és rendszer semmiképpen nem alkalmas kezelni vagy diagnosztizálni semmilyen fizikai vagy mentális betegséget vagy tünetet. “Bach doktor rendszere egy önsegítő és az önmagát felfedezni kívánó ember útját támogató módszer, mely 38 virágeszenciából áll és a kiválasztáshoz és alkalmazáshoz egyszerű és könnyen megérthető megközelítést alkalmaz.” – forrás: The Bach Centre

Írásomban saját tapasztalataimat és élményeimet foglalom össze, mely az eszenciák és más módszerek hosszan tartó használatán alapul. Jómagam az eredeti Bach-virágeszenciákat 2010. óta használom.

 

A web- és Facebook oldalamon található információk nem helyettesítik az orvosi, szakorvosi vagy bármely egyéb szakértői tanácsadást. Ezen információkat valamint a konzultációkon ill. videókban elhangzottakat mindenki saját felelősségére és döntése alapján használhatja vagy alkalmazhatja saját életében.
A weboldalamon, a Facebook oldalamon leírt és videókban, konzultációkon alkalmazott módszerek nem diagnosztizálnak és nem gyógyítanak. Nem kezelek betegségeket, tüneteket, nem gyógyítok, ilyen jellegű problémákkal megfelelő orvoshoz, szakorvoshoz kell fordulni. Nem tételezek fel és nem garantálok semmilyen fizikai, mentális, emocionális, spirituális és pénzügyi eredményt. Az összes szolgáltatás, amit nyújtok és információ, amit adok, általános oktatási és szórakoztatási célt szolgál, és nem alkalmas semmilyen betegség vagy egészségügyi probléma gyógyításra vagy kezelésére.