A harag igencsak mérgező érzés tud lenni. Persze van, amikor arra tudjuk használni a keletkező erős érzelmi töltetet, hogy megtegyünk valamit (megváltoztassunk valamit vagy véget vessünk valaminek, aminek normál idegállapotban nem tudunk), de ha ez a hangulat tovább tart, hordozzuk, életben tartjuk, akkor nem a barátunk, hanem ellenségünk lesz.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az amerikai tudós és feltaláló, Elmer R. Gates (1859 – 1923) egyik kutatása. Elmer Gates professzor a washingtoni egyetem pszichológiai laboratóriumában érdekes biokémiai kísérleteket folytatott. Kimutatta, hogy az emberi szervezetben lelki hatások, érzelmek következtében mérgek termelődnek. A professzor a következő kísérletet végezte el: –271 Celsius-fokra hűtött le kémcsöveket, s aztán különböző lelkiállapotban lévő egyének leheltek az üvegcsövekbe. Pár perc után az egészséges és normális lelkiállapotú ember kilégzésének párája színtelen cseppek formájában csapódott le a lehűtött üvegcső falára. De ha a kísérleti alany erős haragot érzett abban az időpontban, a lecsapódó folyadék nem színtelen, hanem barna színű lett, bánat esetén szürke, lelkiismeret-furdaláskor pedig rózsaszín. A csapadéknak természetesen nemcsak a színe, hanem a kémiai összetétele is más és más volt.
Amikor a barna anyagot beoltotta a kísérleti állatba, az eleinte rendkívül ingerlékeny lett, majd valóságos dührohamot kapott, fogaival nekiesett a ketrec falának. Annak az embernek a leheletéből kiválasztott méreg, akiben erős gyűlölet tombolt, a kísérleti állatokat nyomban megölte.
Az ember szervezete felszívja az érzelmek, gondolatok hatására képződő mérget, és így önmagát mérgezi meg vele. Ezek a mérgek éppúgy, mint a hormonok, már a legparányibb mennyiségben is igen hatásosak, és salakként gyülemlenek fel a szervezetben.
Ez csak egy érdekesség a tudomány világából, ahol az érzelmek és test összefüggéseit vizsgálják orvosok és tudósok. nem kell tudósnak lennünk, hogy tudjuk, érzelmi világunk hat ránk. Ha izgulunk, összeszorulhat a gyomrunk vagy a torkunk ill. erős érzelmi megrázkódtatás esetén elernyednek az izmaink, le kell ülnünk vagy elsírjuk magunkat. Ezek mind testi reakciók érzelmeinkre.
A Bach-virágeszenciák rendszerének lényege pont ennek az érzelmi reakciónak az esetleges mérséklése, mert Dr. Edward Bach is észrevette praxisában, hogy a hasonló lelki alkatú emberek hasonló betegségekben szenvednek. Ezért alkotta meg a 38 virágeszenciát. Dr. Edward Bach angol orvos volt, aki az 1930-as években azzal a forradalmi ötlettel állt elő, hogy mi lenne, ha a betegségeket megelőznénk? És mi lenne, ha mindezt úgy tennénk, hogy egy olyan eszköztárat adunk minden családba, ami egyszerűen használható? Fura mi? ? Egy orvos, aki szerint összefüggés van a betegségek és a lelkiállapot között? Egy sebészből lett homeopátiát ismerő doktor ilyet mond? Hát nem is támogatták kollégái… De ez nem tántorította el szerencsére Bach doktort a kutatástól! Felfedezte és megalkotta virág-eszenciáit. Ezen 38+1 darabból álló készlet ma is elérhető és tapasztalataim alapján javaslom szülőnek is, aki nyitott ilyen “új” (1936 óta létezik…) módszerekre, nem cask önmagukért felelős embereknek önsegítő eszközként!
Ezen eszencia készlet egyike a Holly (Magyal), amely azoknak segíthet, akik dühöt, haragot, féltékenységet éreznek. Haragjuk kifejezett (nem elfojtott) és nagy mértékű. A szeretet ellentéte a gyűlölet, a gyűlölet a Holly-hoz kapcsolódó összes negatív kedélyállapot mögött rejlik, azok hozzá kapcsolódnak.
A gyűlölet magában hordozza a bizonytalanság érzetét, annak szükségességét, hogy harcoljunk azért, ami véleményünk szerint a miénk. Lehet, hogy gyanakodunk, félreértjük más emberek motivációit, tetteit vagy mérgesek vagyunk és rosszindulatúak lehetünk. Esetleg bántani akarjuk az általunk hibáztatott embereket, hogy visszaadjuk azt, amit kaptunk.
Gyermekek féltékenyek lehetnek egy új kistestvérre, vagy egy sikeresebb testvérere az iskolában vagy a játékokban. Néhány felnőtt is irigységgel teli, mert mások megvalósítják azt, amire ők vágytak volna és úgy érzik lemaradnak, vagy egész életükben gyűlöletet és haragot viselnek egy anya vagy apa ellen, akik esetleg boldogtalan gyermekkort adtak nekik.
A Holly (Magyal) eszencia hatására olyan változások állhatnak be lelkiállapotunkban, hogy képesek lehetünk viszonzás elvárása nélkül adni, szeretetteljesebbek, toleránsabbak és boldogabbak lehetünk. Képesek lehetünk elfogadni a helyüket a világban, örülni a sikernek, mások sikerének és megértéssel és toleranciával viselhetjük az élet történéseit. Felülkerekedhetünk a féltékenységen és gyanakváson.
Már én is próbáltam az eszenciát olyan esetben is, amikor én voltam dühös (2 csepp 2 dl vízbe, lassan kortyolgatni), és csodás volt! Használtam már testvér-féltékenységre is és bevált!
A kémcsőbe zárt harag cikk forrása az Új életmód magazin
Elmer Gates több könyvet is írt, de ezek angolul elérhetőek csak, pl: Elmer Gates and the art of mind-using Hardcover – 1971 (ISBN-10: 0682469947, ISBN-13: 978-0682469944)
A Bach-virágeszenciák rendszere, mely 1936 óta létezik, nem gyógyszer, nem kezel betegségeket, tüneteket és nem gyógyít! Nem helyettesíti a hagyományos, nyugati vagy alternatív orvoslást! Alkalmazása saját felelősségünkre, szabad akaratunkból történik. Bár a Bach-virágeszenciák rendszerének megalkotója orvos volt és tapasztalatai egy része gyógyulásról szólnak, maga a módszer és rendszer semmiképpen nem alkalmas kezelni vagy diagnosztizálni semmilyen fizikai vagy mentális betegséget vagy tünetet. “Bach doktor rendszere egy önsegítő és az önmagát felfedezni kívánó ember útját támogató módszer, mely 38 virágeszenciából áll és a kiválasztáshoz és alkalmazáshoz egyszerű és könnyen megérthető megközelítést alkalmaz.” – forrás: The Bach Centre
Írásomban saját tapasztalataimat és élményeimet foglalom össze, mely az eszenciák és más módszerek hosszan tartó használatán alapul. Jómagam az eredeti Bach-virágeszenciákat 2010. óta használom.