Pszichoszomatika avagy érzelmeink nyoma a testünkben – Suzanne O’Sullivan: Rejtélyes betegségek – Hogyan okoz az elme testi tüneteket? c. könyv

A pszichoszomatika, mint fogalom már széles körben ismert, ám a hozzá kapcsolt élmények, vélemények nem túl fényesek. Sokan ha azt hallják, hogy pszichés zavar vagy a segítséget tüneteikre, fájdalmaikra egy pszichológustól vagy pszichiátertől fogják megkapni, nem pedig „hagyományos” orvostól, megriadnak sőt kisétálnak a rendelőből. Hiszen ők nem dilisek! A pszichével kapcsolatos kezeléseket csak elmebetegeknek írják fel, nem?! Nem. És ameddig ez az általános vélekedés, addig sajnos az ilyen segítséget sem fogják elfogadni azok, akinek erre lenne szüksége, mert kimutatható testi bajuk nincs, ám tüneteik és fájdalmuk van, ami nagyon is valós. Félnek és nem csak a kezeléstől, de a többiek, a munkáltató megítélésétől is: „Akkor te nem is vagy igaziból beteg!” – hallják a reakciókat. Pedig tüneteik, fájdalmaik, rohamaik vagy görcseik igenis valódiak. Szükséges, hogy megváltozzon a társadalom előítélete és megbélyegző hozzáállása a pszichoszomatikus betegségekhez (is). Ezért íródott ez a szösszenet, melyet Suzanne O’Sullivan neurológus, a pszichoszomatikus betegségek szakértője Rejtélyes betegségek – Hogyan okoz az elme testi tüneteket? c. könyve ihletett (HVG Kiadó, 2017), ahonnan az idézetek is származnak.

Először is néhány fogalom pontos leírása:

  • „A szomatizálás azt írja le, amikor valaki stressz és érzelmek megjelenésére testi tünetekkel válaszol”. Ez a mindennapi élet velejárója, gondoljunk csak a sírásra, ami szintén egy érzelem testi megnyilvánulása vagy az elpirulásra, ha zavarban vagyunk illetve megfájdul a fejünk, ha lelki nyomás alatt állunk például. „Ha ezek a tünetek csak átmenetileg állnak fenn, és nem akadályozzák az életvitelünket, akkor nem képeznek szomatikus tünetzavar
  • „A szomatikus tünetzavar ritka és igen komoly betegség… Azt a személyt jellemzi, akinél hosszú időn keresztül több életvitelt akadályozó tünet is fennál…”. Ezek a tünetek lehetnek hosszú ill. rövid ideje fennállók. „Példa lehet rá egy olyan ízületi fájdalom, amelynek kialakulására nincs magyarázat, hatással van az ember életminőségére és akadályozza életvitelében, de nincsenek más tünetek – és aztán végül eltűnik.”
  • És ha a tünetek a neurológia témakörébe tartoznak (végtagok gyengeség érzete, rohamon, görcsök pl.), akkor ezeknek a szomatikus tünetzavaroknak (amikor továbbra sincsenek testi okok) más neve van: konverziós zavar.

„A pszichoszomatikus zavarok nem (testi) neurológiai eredetűek, hanem a pszichológia és pszichiátria szakterületéhez tartoznak.” „A neurológus viszonylag megbízhatóan el tudja dönteni, hogy az egyes tünetek organikus (testi) vagy lelki eredetűek.” Erre szolgáló vizsgálatok lehetnek pl.: EEG, fMRI, ENG (elektroneurográfia) – mely utóbbi vizsgálat azt mutatja meg, hogy az ideg működése (az elektromos jelek továbbítása) mennyire ép. A vizsgáló orvos kis elektródákat helyez fel a bőrfelszínre az idegpályák mentén, majd elektromos árammal stimulálja az idegeket. Így lehet megvizsgálni, hogy az esetlege gyengeség van bénultság valóban fenn áll-e vagy az izmok, idegek valójában működnek. Még sok más vizsgálat áll rendelkezésünkre, mellyel megerősíthetőek vagy épp kizárhatók a testi okok, kóros elváltozások. Ezért is írta meg S. O’Sullivan könyvét, mely tulajdonképpen egy történetgyűjtemény, amiben neurológusunk egy-egy rejtélyes betegség kiváltó okát tárja elénk és magyarázza el, hogyan lehet, hogy a betegségtől szenvedő páciensek szervezetében semmilyen kóros elváltozás nem volt tapasztalható tüneteik ellenére.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a tünetekkel jelentkező páciensek esetében az orvos(ok) feladata a szervi kóros elváltozások felderítése vagy éppen kizárása. Ha minden lehetőséget kizártak a szükséges vizsgálatok elvégzése után, akkor marad a tünetek pszichés oka, mint megoldás.

„Gyakran a negatív érzelmeket fizikai tünetekkel helyettesítik…” az emberek. Ha túlságosan fájdalmas a trauma vagy az ember képtelen konfrontálódni a lelki stressz-szel (valós vagy vélt konfliktus, trauma stb. esetén), akkor a test fizikai tünetekkel válaszol az érzelmileg megterhelő helyzetre. „Például, ha valakinek van egy olyan emléke, amelyik túl fájdalmas lenne számára, akkor az énvédő mechanizmusai csak azt engedélyezik, hogy ez a fájdalom testi problémaként jelentkezzen.” … „A két leggyakoribb pszichoszomatikus tünet a kimerültség és a fájdalom.” Pszichés eredetű lehet a krónikus fáradtság szindróma, egyes bénulások, rohamon és ájulások is.

O’Sullivan könyvét olvasva a különböző esettanulmányok kapcsán eszembe jutott, hogy mennyire fontos a lelki okok feltárása, ám eléggé reménytelen a helyzet, ha a gyógyulást egy olyan szakterület (pszichológia vagy pszichiátria) lenne képes megadni, amit a beteg elutasít. Azok az önsegítő módszerek, amiket én is alkalmazok magamon több éve, nem helyettesítik a szakorvosi ellátást, de esetleg segíthetik a szakszerű pszichoterápiát vagy a beleegyezést a terápiába egy önmagán segíteni akaró személy esetében, saját felelősségére alkalmazva.

A Bach-virágeszenciák rendszere segíthet abban, hogy:

  • a beteg képes legyen elfogadni az újat (a pszichológus terápiáját), a diagnózist a Walnut (Dió) eszencia segítségével.
  • Az eszenciák között a Star of Bethlehem (Ernyős madártej) képes lehet segíteni oldani a trauma vagy stressz élményét, akármikor is történt az esemény, tegnap vagy 10 éve.
  • A diagnózis és annak hatásaitól vagy a terápiától való konkrét félelmet lehet megpróbálni oldani a Mimulus (Bohócvirág) eszenciával.
  • Ha esetleg gondolatai állandóan betegsége körül forognak az embernek, akkor a White chestnut (fehérvirágú vadgesztenye) segíthet lecsendesíteni az elmét.

A fenti eszenciákból és az adott esetben relevánsakból választhatunk a helyzetének épp megfelelőket.
Dr. Edward Bach valóban orvos volt, sebész. Ő alkotta meg a róla elnevezett eszenciák rendszerét és ő valóban testi tünetekkel jelentkező betegeit kezelte az eszenciákkal. Már ő is felfedezte az 1930-as években, hogy az elme micsoda hatással van a testre. „A betegség lényegében a Lélek és az emberi személyiség közötti konfliktus következménye, és emiatt másképpen nem is irtható ki, csakis gondolati és spirituális erőfeszítések árán.” – Dr. Edward Bach, Gyógyítsd tenmagad, 1931.

A Bach-virágeszenciák rendszere, mely 1936 óta létezik, nem gyógyszer, nem kezel betegségeket, tüneteket és nem gyógyít! Nem helyettesíti a hagyományos, nyugati vagy alternatív orvoslást! Alkalmazása saját felelősségünkre, szabad akaratunkból történik. Bár a Bach-virágeszenciák rendszerének megalkotója orvos volt és tapasztalatai egy része gyógyulásról szólnak, maga a módszer és rendszer semmiképpen nem alkalmas kezelni vagy diagnosztizálni semmilyen fizikai vagy mentális betegséget vagy tünetet. “Bach doktor rendszere egy önsegítő és az önmagát felfedezni kívánó ember útját támogató módszer, mely 38 virágeszenciából áll és a kiválasztáshoz és alkalmazáshoz egyszerű és könnyen megérthető megközelítést alkalmaz.” – forrás: The Bach Centre

Írásomban saját tapasztalataimat és élményeimet foglalom össze, mely az eszenciák és más módszerek hosszan tartó használatán alapul. Jómagam az eredeti Bach-virágeszenciákat 2010. óta használom.

 

A Theta Healing® technika egy szellemi filozófiát alkalmazó meditációs tréning technika. Ez egy koncentrált ima a Teremtő felé, és lehetővé teszi, hogy az imádkozó (én kiegészítésem) elméjét, testét és szellemét kiképezhesse, hogy tisztázza a korlátozó hiedelmeket és éljen pozitív gondolatokkal, és erényeket fejlesszen ki mindenben, amit cselekszünk. Meditáció és ima révén a ThetaHealing® technika pozitív életmódot hoz létre. Az ima közben theta állapotban (4-7 Hz – ez a meditáció állapota, ahol kiválóan működik az intuíció, memória és vizualizáció. Ilyenkor az agytevékenység lelassul, de még nem alszunk.) az agyunk képes egy külső szemszögből szemlélni az emlékeinket fölösleges stressz és trauma nélkül.

 

A testünkbe zárt traumák közé sorolja az Access Consciousness™ ezeket a pszichoszomatikus tüneteket is. Nem minden trauma okoz komoly testi tünetet, amely a testünkben megjelenik. De legyen az fájdalom, bizsergés vagy épp tünet mentes állapot, képesek vagyunk kiszedni energetikai Body® processzekkel ezeket a traumákat a testből. A különböző traumákat különböző energiák segítségével tudjuk eltávolítani, ami elindíthatja a változást bennünk.
Nemcsak a Access Body® processzek képesek ilyen változások létrehozására. Az Access Bars®zal már többször tapasztaltam meg én magam, hogyan lehetséges elmulasztani alkalmanként a fejfájásom például. De nem erre jó a Bars®, ez csak egy “mellékhatás” vagy következménye annak, hogy elengedjük azokat a hiteket, nézőpontokat, elvárásokat és érzelmeket, melyek többek között meghatározzák elképzeléseinket a világunkról és annak működéséről, önmagunkról és kapcsolatainkról.

Bármelyik önsegítő eszközt is válasszuk, az nem helyettesíti a szakszerű egészségügyi kivizsgálást és ellátást, nem diagnosztizál és nem gyógyít!

 

Az írás szakmai lektora (az önsegítő módszereken kívül): Vasas Éva pszichológus

A bejegyzés idézetei Suzanne O’Sullivan neurológus, a pszichoszomatikus betegségek szakértője Rejtélyes betegségek – Hogyan okoz az elme testi tüneteket? c. könyvéből (HVG Kiadó, 2017) származnak, a bejegyzést e könyv inspirálta.

A web- és Facebook oldalamon található információk nem helyettesítik az orvosi, szakorvosi vagy bármely egyéb szakértői tanácsadást. Ezen információkat valamint a konzultációkon ill. videókban elhangzottakat mindenki saját felelősségére és döntése alapján használhatja vagy alkalmazhatja saját életében.
A weboldalamon, a Facebook oldalamon leírt és videókban, konzultációkon alkalmazott módszerek nem diagnosztizálnak és nem gyógyítanak. Nem kezelek betegségeket, tüneteket, nem gyógyítok, ilyen jellegű problémákkal megfelelő orvoshoz, szakorvoshoz kell fordulni. Nem tételezek fel és nem garantálok semmilyen fizikai, mentális, emocionális, spirituális és pénzügyi eredményt. Az összes szolgáltatás, amit nyújtok és információ, amit adok, általános oktatási és szórakoztatási célt szolgál, és nem alkalmas semmilyen betegség vagy egészségügyi probléma gyógyításra vagy kezelésére.