Sorozatomban összeszedek pár eszközt, amit az ünnepek alatt használhattok.
1. Kihez tartozik?
Csak tedd fel a kérdést, hiszen rengeteg dolgot érzékelünk, átveszünk, ami nem is a mienk – vagy nem is a mi dolgunk. Mire gondolok?
Nagyon sokféleképpen éljük meg mindannyian az ünnepeket. Ahány család, annyi szokás, ahányan vagyunk
ebben – akár egy családon belül is mindannyiunknak mást jelent a karácsony: más feladatokkal és más elvárásokkal. Más kivetítéseket érzékelünk (hogy nekünk hogyan és mit kellene csinálni), vagy akár nekünk vannak kivetítéseink azzal kapcsolatban, hogy ez mit jelent és mit kéne csinálni vagy nem kéne…
ebben – akár egy családon belül is mindannyiunknak mást jelent a karácsony: más feladatokkal és más elvárásokkal. Más kivetítéseket érzékelünk (hogy nekünk hogyan és mit kellene csinálni), vagy akár nekünk vannak kivetítéseink azzal kapcsolatban, hogy ez mit jelent és mit kéne csinálni vagy nem kéne…Hogy milyen a karácsonyunk, azt meghatározza az is, hogy hova születtünk, tehát hogy milyen a milyen társadalomban élünk és ebben a társadalomban mit jelent ez az ünnep, vagy általában mit jelentenek az ünnepek, és hogyan szoktuk megélni.
És itt jön képe az, hogy valószínűleg hallottad, hogy gondolataink, érzéseink, érzelmeink 90% nem a mienk…
Furcsa? Pedig nagyon egyszerű dolog, amiből kiindul.
Ismerős az, hogy ha nevetnek a környezetedben, akkor sokszor te is nevetni kezdesz? Vagy ha szomorú valaki, akkor mi is szomorúak leszünk? És ha ideges, akkor ránk is “átragad” a feszültsége, gondolj csak a vizsgán a folyosón várakozó vizsgázókra vagy a gyerekekre a teremben felelés előtti szünetben…
Az Access egyik hírlevelében olvashatók az alábbi sorok:
“Ha bármilyen típusú félelmet tapasztalsz, az egyik legjobb kiindulópont az, ha elismered, hogy rendkívül éber vagy!
Olyanok vagyunk, mint a rádióantennák, amelyek vesznek és adnak, és amikor a dolgok intenzívebbé válnak, átvesszük.”
Ismerős? Ha egy tömeg nevet vagy skandál valamit (drukkol pl.), akkor ránk is “átragad” a hangulat, átvesszük.
Mi van, ha ez most karácsonykor is lehetséges? Bármilyen hangulatod van, bárhogy is érzed magad, mi van, ha ez nem csak rólad szól, hanem arról is, hogy a többiek körülötted hogyan működnek ebben az időszakban? Ha felismerjük (tudatosítjuk magunkban), hogy mások érzéseire vagyunk éberek (gondolj a dugóra, milyen ideges mindenki), az már segíthet abban, hogy az intenzív érzések csökkenjenek bennünk.
Ismerd fel, hogy ez nem a tied.
Ha érzékelsz vmit, mi van, ha nem a tied? Pláne, ha INTENZÍV!!!!
Mire vagyok itt éber? Kikre?
Mik a további lehetőségek a felismerésen túl?
“Ha azt érzékeled, hogy valaki másé, egyszerűen küldd vissza a feladónak tudatosággal csatolva.” – ezt tanácsolja az Access. Hogyan?
1. Hát mondd ki magadban többször, hogy “Visszaküldöm tudatosággal csatolva. Visszaküldöm tudatosággal csatolva. Visszaküldöm tudatosággal csatolva.” és
2. Képzeld el, hogy mint pl.: egy lufiba belefújod és elengeded, vagy szárnyas borítékba teszed és elrepül, vagy egy postagalambnak adod és elviszi, de egy kiskutya is megteszi ugyanezt neked. Mindegy, mit képzelsz el!
És nem kell tudnod, kié. Nem okozol bajt, ha visszaadod – hiszen nem is a tied. Nem hozzád tartozik, akkor miért lenne nálad?
Így a másik is kaphat éberséget, hogy észrevegye és megváltoztassa.
Így a másik is kaphat éberséget, hogy észrevegye és megváltoztassa.Ismételgesd többször és képzeld el, ahogy elengeded. Nézd meg, milyen lesz 5 perc múlva!
Egy példa az eszköz alkalmazására:Kihez tartozik ez a félelem?…
Ennek hány százaléka az enyém?
Hány százaléka az enyém ennek az érzésnek/gondolatnak?
És itt jön egy szám (engedd meg, hogy ne kitaláld, hanem egyszer csak megjelenjen, az eszedbe jusson – nincs jelentősége, mi ugrik be erre a kérdésre). Legyen mondjuk 95%, ami válasz jön.
Ok, akkor a maradék 5%-ot visszaadom tudatossággal csatolva annak, akié … és mindegy, hogy kié. Csak képzeld el, hogy egy kis felhőnyi érzést vagy gondolatot magadból elküldesz és az ellebeg…
És most újra:
Hány százaléka az enyém ennek az érzésnek/gondolatnak?
És itt megint jön egy szám (nincs jelentősége, mennyi ugrik be erre a kérdésre). Legyen mondjuk újra 95%, ami jön.
Ok, akkor a maradék 5%-ot visszaadom tudatossággal csatolva annak, akié … és mindegy, hogy kié. Csak képzeld el, hogy egy kis felhőnyi érzést vagy gondolatot magadból elküldesz és az ellebeg…
És most újra:
Hány százaléka az enyém ennek az érzésnek/gondolatnak?
És itt megint jön egy szám (nincs jelentősége, mennyi ugrik be erre a kérdésre). Legyen mondjuk újra 75%, ami jön.
Ok, akkor a maradék 25%-ot visszaadom tudatossággal csatolva annak, akié … és mindegy, hogy kié. Csak képzeld el, hogy egy kis felhőnyi érzést vagy gondolatot magadból elküldesz és az ellebeg…
Most hány százaléka? Visszaadom…
Most hány százaléka? Visszaadom…
Most hány százaléka? Visszaadom…
Addig, amíg jobban nem érzed magad, amíg meg nem változik az érzés/gondolat és könnyedebben nem érzed magadat.
Tudom, vadul hangzik, de sokezren használjuk ezt az eszközt és kitartóan alkalmazzuk, mert bizony segít! Az eszköz része, hogy sokszor kérdezünk egymás után, mert elég sokáig eltart, mire megértjük, hogy a dolgok 99%-a nem hozzánk tartozik. Elsőre nem is ismerjük el, csak a folyamatos kérdezés döbbenthet rá, hogy a magaménak tulajdonítottban is van olyan, ami nem az enyém, És minél többször kérdezem, annál kevesebb marad… a kérdés sorozat maga is eszköz annak felismeréséhez, hogy mekkora potenciállal is rendelkezünk valójában!
Ez nem csodaszer, de néha segíthet. Próbáld ki, mit veszíthetsz?!