Miért érzem magam rosszul? Milyen bach-virágeszenciák segíthetnek? – 3. rész: KORÁBBI TRAUMA

bach-virág

Február 12-i bejegyzésemben az volt a kérdés, hogy miért érzem magam rosszul. Itt kifejtettem a „rosszul érzem magam” sok összetevője közül pár hangsúlyos/aktuális problémát, amik épp jelen lehetnek az életünkben. Azután febr. 19-i bejegyzésben vettem sorra azokat az élethelyzeteket, amikben lehetünk régebb óta és amik már adnak egy „alap feszültséget”, stresszt, csak már annyira régóta fennállnak, hogy észre sem vesszük őket és amit okoznak bennünk.

Mai bejegyzésemben arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy lehetnek olyan régi (ugyan ki emlékszik már rá, régen feldolgoztam…) események, amik traumatikusak vagy sokkolóak voltak és akár hisszük, akár nem, még mindig hatással vannak ránk.

Joachim Bauer: A testünk nem felejt – Kapcsolataink és életmódunk hatásai génjeink és idegrendszerünk működése c. könyvében is (Ursus Libri, 2018) olvashatunk erről, hogy a külső behatások nemcsak idegrendszerünk finom struktúráiban idéznek elő változásokat, hanem a génjeink működését is szabályozzák. Kiemeli, hogy a stressz befolyásolja az agy fejlődését, a traumatikus tapasztalatok és az átélt erőszak pedig neurobiológiai lenyomatként raktározódhatnak el, ami később fellépő lelki vagy pszichoszomatikus problémák előidézője lehet. Ajánlom a könyvet!

És hogy mi számít stressznek és traumatikus tapasztalatnak? Dr. Máté Gábort idézve a Trauma bölcsessége c. filmjéből:
Trauma: általános értelemzés = valami nagyon rossz történt (erőszak, elhagyás, érzelmi elhanyagolás, háború, szülők harca/válása, szülő elmebeteg volt, stb.) Szerintem nem ez a trauma, hanem ezek okozzák a traumát. Trauma szerintem nem az, ami veled történt, hanem ami benned történt! A trauma abból áll, hogy elválsz/szétkapcsolódsz magadtól: az érzéseidtől testedtől, zsigeres érzeteidtől elkülönülsz. Elkülönülsz másoktól, félsz a kapcsolatoktól, összeszűkűl a világod.

Milyen világban él az, aki szerint a világ egy félelmetes, borzalmas hely?

  • bizalmatlan
  • agresszív, mert fél és harcolnia kell
  • nem szabad bízni senkiben
  • egyedül vagy, mindenki ellened van
  • mindenki kihasznál
  • mindig megcsalják…”

 

Dr. Sarungi Emőke, a Gyászfeldolgozás Módszer Magyarország vezetője videójában jól összefoglalja, mit is érzünk, amikor átéljünk az élet hozta változásokat, amik nézőpontja válogatja, hogy kicsi vagy nagy traumák, de biztosan érezhető változásokat hoznak az életünkben. A gyász szó ne tévesszen meg minket: a gyász egyfajta elengedés is, a múlt elengedése.

“Az is gyász, amikor egy rutin nem tud végigmenni, ahogy szokott, nem tudom megtenni (pl.: felhívni valakit, költözés, barátban való bizalomvesztés). Ilyenkor amit érzek, az a gyász. És mindenki mást érez… lehet, hogy semmit sem érzek.

Összességében a gyász egy olyan ellentmondó érzéstömeg, amit akkor érzünk, ha az életünk megszokott rendje felborul, ha elveszítünk valami vagy valaki fontosat vagy valami cselekvést már nem tudunk tovább vinni. Hétköznapinak hangzik, de a gyász hétköznapi.

Sokan azt gondolják, hogy a gyász egy nagy dolog… és ha az ő gyásza hétköznapi, akkor nem meri mondani. Ha zavarban vagyunk vagy szégyeljük és még be sem azonosítjuk, ezek a veszteségek felhalmozódnak és halmozottan károsan hatnak az életünkre abban az értelemben, akár a lelki, akár a testi egészségünkre, akár a jelenben az öröm megélésére vagy a boldogságra vagy merünk-e újra teljes szívvel szeretni…”

“Ha ezek a fel nem dolgozott veszteségek, mint egy ilyen energiavesztő háttérprogram futnak úgy, hogy be sem azonosítjuk őket, akkor szükségszerű és törvényszerű, hogy ha nem is emlékszünk rá, halmozódnak és egyszer csak beszakad a jég, túlcsurran a pohár és egyszerre elkezdünk mindent gyászolni. … Egy aktuális veszteség bemozdít minden előzőt.”

Milyen bach-virágeszenciákat használhatunk ilyenkor, amikor így vagy akár úgy, ahogy Dr. Máté Gábor említette érezzük magunkat?

(A módszer alapját képző negatív és pozitív érzelmek az egészséges ember egészséges mértékű érzelmeit jelölik, nem irányul ugyanezen érzések pszichés vagy pszichoszomatikus zavarra utaló mértékének diagnosztizálására, gyógyítására vagy ezen tevékenység támogatására.)

Csak pár eszenciát emelnék most itt ki, amiket javasolnék, mert több esetben is segíthetnek. A legjobb azonban az lenne, ha végzett konzulenssel beszélnénk meg, pontosan az elérhető 38 eszenciából mit is lenne jó most választani. Mi konzulensek mélyebb képet kaptunk az egyes eszenciákról így egyei problémára egyedi keveréküveget tudunk javasolni.

 

Nézzünk általánosságban egy pár bach-virágeszenciát, ami segítségünkre lehet*:

  • Star of Bethlehem / Ernyős madártej eszencia segíthet túljutni a sokkon, megrázkódtatáson, sérülést követő súlyos lelkiállapotokon és utóhatásaikon.
    Pl.: a gyerkőc elesett a biciklivel, autóbalesetünk (koccanásunk) volt; megbuktunk a vizsgán; elbocsátottak, közölte a párunk, hogy elhagy minket / válni akar; megtudtuk, hogy egy szerettünk beteg stb.

    Bach doktor úgy jellemezte ezt az eszenciát, hogy „enyhítőn és vigasztalón hat a fájdalom és bánat esetén”. Hasznos lehet ez az eszencia akkor is, amikor valaki elfojtja az érzelmeit ahelyett, hogy megélné őket: az eszencia segíthet a gátolt érzelmek feloldásában és a felgyülemlett feszültség kiengedésében is.
    A Star of Bethlehem / Ernyős madártej bach-virágeszencia segíthet feldolgozni a rossz híreket vagy eseményeket és annak hatásait bennünk. Késleltetett sokk esetén is érdemes kipróbálnunk, mely jóval az esemény után jelentkezhet (Joachim Bauer is ír egy ilyen érdekes esetről fent említett könyvében: egy autóbaleset kései hatásáról.) Az eszencia alkalmazásakor enyhülhet a megrázkodtatás, mely rövid és hosszútávon is kihathat ez ember stabilitására.

 

  • Walnut / Dió bach-virágeszenciát érdemes megpróbálnunk, ha szenvedünk egy új vagy relatív új helyzettől és/vagy életünk jelentősebb érzelmi, szellemi vagy akár fizikai fordulópontjain – és nem baj, ha ezek korábban történtek.
    Pl.: nem tudunk beilleszkedni régebb óta új munkakörünkbe vagy a kollégákat nehezen vagy nem tudjuk megszokni; úgy érezzük költözés után, hogy nem tudunk beilleszkedni az új közösségbe; egy baleset után nehezen viseljük testünk nem megszokott működését stb.

    Ilyenkor segítségünkre lehet a Walnut / Dió bach-virágeszencia. Segítségével sikerülhet meglátnunk a nehézségeken túl a változás pozitív aspektusait is (akár külső, akár belső vagy esetleg testi változás esetében is). Az eszencia tapasztalatom szerint segíthet a külső hatások ránk gyakorolt hatásának mérséklésében – azaz hogyan érintenek azok engem. Amikor alkalmazkodnunk kell a változáshoz, az eszencia segíthet, hogy az átmenetet (legyen ez időben bármilyen hosszú is) könnyebben viseljük. Támogathat bennünket a változásban és továbblépésben.

 

  • Willow / Fűz eszencia segíthet, amikor az ember keserű és megbántott, mindennek csak a sötét oldalát látja – ahogy ezt Dr. Máté Gábor is említi (lásd fentebb).
    Pl.: elhagytak minket; lelkileg vagy testileg bántottak; csalódtunk valamiben (új munkahely) vagy valakiben (főnök, barát, család)

    A negatív fűz lelkiállapotban az emberek elmerülnek az önsajnálatban és meggyőződésükké válhat, hogy a világ ellenük van, minden balul sül el az életünkben. Fortyog bennük a folyamatos megbántottság és ebben saját szerepüket nem látják. Sértődöttség, keserűség és önsajnálat, szüntelen panaszkodás jellemző ilyenkor rájuk. Amikor a felelősséget kívülre tesszük a megbántottság, az elfojtott düh miatt és a tehetetlenség érzésébe süllyedünk, akkor feladjuk az életünk irányításának lehetőségét is egyben. Mert ha mi „áldozatok” vagyunk, tehetetlennek érezzük magunkat, akkor bizony nem áll módunkban javítani a helyzeten.
    Az eszencia segíthet enyhíteni ezt a keserűséget és a pesszimizmust felválthatja az optimizmus. Oldódhat bennünk az áldozatiság és megbántottság érzése. Képessé válhatunk befogadni mások segítségét. Továbbá az eszencia segíthet feloldani magunkban a sértettség és önsajnálat érzését, hogy ismét meglássuk a lehetőségeket arra, hogy változtathatnánk az életünkön. Átlépünk az érzelmek által létrehozott korlátokon, amik elzárnak attól a tetterőtől, hogy kézbe vegyük a sorunkat és változtassunk.

 

  • Mimulus / Bohócvirág eszencia a megnevezhető, konkrét hétköznapi félelmek esetén lehet segítségünkre ill. az ideges hajlamú embereknek is segítségére lehet, akiknek alaptermészete a félénkség, a bizalmatlanság.
    Pl.:korábbi tapasztalataink miatt félősebbek, visszahúzódóbbak vagyunk másoktól; ha érzékenyebbek vagyunk, mint a többiek: kevesebb zajt, fényt, éltelt, hideget vagy tevékenységet szeretnénk – úgy is fogalmazhatunk, hogy túlérzékenyen reagálunk a környezeti jelenségekre; félelem a sötétségtől vagy egyedülléttől korábbi ijesztő események miatt; félelem a pl. kutyától, tűztől stb. korábbi rossz tapasztalatunk miatt stb.

    A Mimulus / Bohócvirág bach-virágeszencia mindennapos dolgoktól való félelmeink esetén lehet segítségünkre, melyeket konkrét, megnevezhető dolgok. Akikre jellemző ez a „félősség”, ők idegesebbek és visszahúzódóbbak, mint a többiek, nem kedvelik a közösséget.
    Az eszencia segítségével az a világnézet, hogy az élet veszélyes, elkezdhet megváltozni.

 

  • Honeysuckle / Jerikói lonc eszencia a múltba fordulás, a honvágy vagy a nosztalgia állandó jelenlétét segíthet oldani, hogy ismét a jelenben lehessünk.
    Pl.: ha elszakadtunk egy szeretett helytől (kötözés, nyaraló eladása, szülői ház eladása, munkahely, óvoda, iskola stb.), személytől (családtag, barát, kedves), állattól vagy tárgytól (kedvenc ruha, emléktárgy, fénykép, ékszer, kabala stb.), akkor annak hiánya szenvedést okozhat – állandóan rá gondolunk stb.

    Ha folytom a múltról beszélünk (ami idővel meg is szépülhet), ha állandóan az újrakezdésről álmodunk (a múlt folytatásaként), akkor az nehezítheti a jelen megélést, a most eseményeinek és élményeinek befogadását. Az eszencia segítségével „visszatérhetünk a jelenbe” azáltal, hogy a múlt eseményei ritkábban jönnek vissza a jelen pillanatai közé. Így válhat lehetővé a jelen és az új befogadása a múlton való kesergés helyett.

 

  • Rescue® Bach doktor egyetlen, előre összeállított bach-virágeszencia keveréke. A Rescue® Remedy (Elsősegély csepp) megnyugtathatja az elmét és stabilizálhatja az érzelmeinket. Valódi vészhelyzeteknél is áldásos lehet, amikor eluralkodik rajtunk a félelem és a rettegés. Segíthet lenyugodni, kezelni a stresszes helyzeteket. Normalizálja érzelmi állapotunkat, így segítve minket a mindennapokban.
    Pl.: baleset, nagyfokú idegesség, lámpaláz, hiszti, koncentráció átmeneti hiánya, egyes alvásproblémák, akut félelmek (pl. fogorvos) stb.
    További részletek a Rescue®ról:
    http://www.vasaseszter.hu/eredeti-bach-virag/rescue-remedy/

*A bejegyzéshez segítséget nyújtott Jeremy Harwood: Bach-virágeszenciaák, Titkok nélkül sorozat kötete, Scolar Kiadó, 2008., mely könyvet Bach doktor örökségét gondozó The Bach Centre is lekorálta.

Sok másik eszenciát is kiválaszthattam volna a mindennapok témáihoz a 38 eszenciából, ezeket vettem most elő példaként, hogy láthassunk, igen sok lehetőségünk van, hogy a mindennapokat könnyedebbé és örömtelibbé tegyük. Az öröm természetes állapotunk, még ha nem is tudunk róla… 😉 Miért is ne tehetnék érte?

Illetve az eszenciák által a stressz is csökkenthető, melynek káros hatásairól nem tudok elég szót szólni és kiemelni, ennyire is fontos lenne tennünk ellene. Itt van egy korábbi posztom erről pl.: https://www.facebook.com/photo/?fbid=594415802685848&set=a.463157959144967
A Bach-virágeszenciák rendszere, mely 1936 óta létezik, nem gyógyszer, nem kezel betegségeket, tüneteket és nem gyógyít! Nem helyettesíti a hagyományos, nyugati vagy alternatív orvoslást! A módszer alapját képző negatív és pozitív érzelmek az egészséges ember egészséges mértékű érzelmeit jelölik, nem irányul ugyanezen érzések pszichés vagy pszichoszomatikus zavarra utaló mértékének diagnosztizálására, gyógyítására vagy ezen tevékenység támogatására. Alkalmazása saját felelősségünkre, szabad akaratunkból történik. Bár a Bach-virágeszenciák rendszerének megalkotója orvos volt és tapasztalatai egy része gyógyulásról szólnak, maga a módszer és rendszer semmiképpen nem alkalmas kezelni vagy diagnosztizálni semmilyen fizikai vagy mentális betegséget vagy tünetet. “Bach doktor rendszere egy önsegítő és az önmagát felfedezni kívánó ember útját támogató módszer, mely 38 virágeszenciából áll és a kiválasztáshoz és alkalmazáshoz egyszerű és könnyen megérthető megközelítést alkalmaz.” – forrás: The Bach Centre

https://www.bachcentre.com/new/en/

 

Írásomban saját tapasztalataimat és élményeimet foglalom össze, mely az eszenciák és más módszerek hosszan tartó használatán alapul. Jómagam az eredeti Bach-virágeszenciákat 2010. óta használom. A Bach-virágeszenciák rendszerének Bach Centre által képzett konzulense vagyok (BFRP).

Az eredeti Bach-virágeszenciákat a mai napig onnan begyűjtött növényekből, növényi részekből készítik, ahol Bach doktor az 1930-as években felfedezte őket. A gyártási metódus is ugyanaz, akárcsak a felhasznált alapanyagok. Az elkészült eszenciák üvegén Bach doktor aláírása látható a címke tetején.

Bach doktor eredeti tanai alapján képzett segítők nem használnak segédeszközöket az eszenciák kiválasztása során (nincs inga vagy kártya). Az eszenciákat beszélgetés után választják ki tudásukat használva, melyet a Bach Centre képzésén sajátítottak el. Mindig egyedi keveréküveget javasolnak, nincsenek előre összeállított keverékek. Adott problémára, adott embernek adott keveréket ajánlanak.

És persze mindennek akkor van értelme, ha akarjuk a változást. Ha igazán elkötelezettek vagyunk mellette. Fele erőbedobással nem lehet valakit felhúzni a szakadékból.

Bach doktor ajánlása a naponta minimum 4-szer 4 csepp a keveréküvegből. Az egyedi eszenciákból 2 csepp az egyszeri adag, 4 csepp a Rescueból, mindegyiket igény szerint ismételve. Ne spórolj a cseppekkel! Ne tartogasd, mert az egyedi keverék arra az adott helyzetre készült, később nem lesz jó, akkorra már másik kell! Ha nincs meg a napi 4-szeri impulzus a keveréküvegből, akkor olyan lassú lesz a változás, hogy már nem is tudjuk a cseppek vagy az idő hatott.

Legyünk nyitottak a változásra, figyeljük, mi történik az életünkben a kezelés/terápia után. Vegyük sorra, mi volt a kiinduló állapot a keverék előtt és most ezek fennálnak-e vagy hogyan változtak. Ha nem nézünk ezekre rá, akkor sokszor olyan finom a változás, hogy észre sem vesszük.

A web- és Facebook oldalamon található információk általános oktatási és szórakoztatási célt szolgálnak, nem helyettesítik az orvosi, szakorvosi vagy bármely egyéb szakértői tanácsadást. Ezen információkat valamint a konzultációkon ill. videókban elhangzottakat mindenki saját felelősségére és döntése alapján használhatja vagy alkalmazhatja saját életében. Egyik általam használt és ismertetett eszköz/módszer, rendszer ill. konzultációs sem irányul egészségügyi tevékenység folytatására, pszichoterápiás eljárásra, sem annak kiegészítésére, támogatására, bármely az egészségügyről szóló 1997. évi CLVI. törvényhatálya alá tartozó konvencionális van nem-konvencionális gyógyító eljárás folytatására. Nem tételezek fel és nem garantálok semmilyen fizikai, mentális, emocionális, spirituális és pénzügyi eredményt.
A kép/poszt termékmegjelenítést tartalmaz, mely kizárólag illusztrációként szolgál.