Hogyan működik a Bach-virágterápia és mi van, ha úgy érzem, nem hat megfelelően?


Amikor a Bach-virágterápiába belekezdünk, érdemes tudnunk, hogy ez valóban egy terápia. Nem fájdalomcsillapító vagy gyógyszer, hanem olyan eszköz, amely lelki síkon működik és ez által hat a testi működésre is a hordozott rezgések által, hiszen ezek szervesen összetartoznak, szét nem választhatóak. Már Szokratész is megmondta: “…ha az egész van rosszul, akkor lehetetlen, hogy a rész egészséges legyen (…)…az emberek külön akarnak a bölcs józanságnak, és külön az egészségnek orvosai lenni”.

A Bach-virágterápia lényege a doktor saját szavaival:

„A Bach-virágok által semmi olyan nem kerülhet belénk, ami eleve nem volt ott, csak bennünk ébred fel az öngyógyító erő, ami a negatív gondolatokat pozitív irányba tereli úgy, hogy közben meghagyja a tanulás lehetőségét, tehát nem elnyomja a problémát, hanem segítve a megértését, elfogadását és elengedését.” – Dr. Edward Bach

Tehát:

  • a lelkiállapotunk nagyban befolyásolja testi jóllétünket – erről több könyvben is olvashatunk, amik a nagyközönségnek íródtak orvosok által (pl: Máté Gábor: A test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeket, Libri Könyvkiadó, 2011; Joachim Bauer: A testünk nem felejt – Kapcsolataink és életmódunk hatásai génjeink és idegrendszerünk működése, Ursus Libris Kiadó, 2018; Suzanne O’Sullivan: Rejtélyes betegségek – Hogyan okoz az elme testi tüneteket? , HVG Kiadó, 2017 stb.)
  • a terápiával nem lenyomjuk a tüneteket (ezt nem is várhatjuk el a csepptől, hogy szüntesse meg a fájdalmat – bár kétségkívül sokszor ez történik, de a cél nem a fájldalom elnyomása), hanem annak a lelki oknak a feloldása, amelynek tünete a test jelzése fájdalom, bénulás és fertőzések formájában.

Ezért érdemes e terápiát választóknak figyelniük önmagukat a cseppek szedése közben:

  • mi változik őbennük?
  • mi változik a hozzáállásukban emberekhez, helyzetekhez és eseményekhez?
  • mi változik a reakcióinkban?
  • milyen változások mennek végbe az érzelmeinkben?
  • mi változott a testünkben?

Változást szeretnénk, ezért választunk alternatív terápiákat az orvosi mellé, hogy elősegítsük a tartós vagy gyorsabb gyógyulást. De ha nem figyeljük, mi történik, akkor nem is tudunk visszajelzést adni, hol tart a terápia, mi az, ami működik és min lehetne javítani még. Pedig ezek fontos információk a Tanácsadó számára, akárcsak az orvosnál 🙂

 

Ha úgy érezzük, nem hatnak a bach-cseppek, gondolkozzunk el az alábbiakon:

  1. KEVÉS – nem szedtük be a napi minimum 4×4 cseppet, amit Bach doktor állapított meg, mint minimális napi adag. Minimum naponta négyszer kell megkapnia testünknek és “lelkünknek” azt az információt, merre vegyen irányt a v kívánt változások eléréséhez, amik egy teljesebb testi és lelki egészséghez vezetnek.
  1. TAKARÉKOS – van, aki elteszi a cseppeket “rossz időkre”, nem szedi be a teljes üveget. De ezek nem jolly jokerek, mint egy fájdalomcsillapító, nem univerzálisak (kivéve az esetileg alkalmazható RESCUE® bach-virágterápiás termékcsalád, mely nem terápiára alkalmazandó termék). A keveréküveg EGYEDI esetre készült, csak annak az embernek csak arra az élethelyzetre. Ha változik az élethelyzet, már valószínű, hogy más eszencia kombinációra lesz szükség!

 

  1. TÜRELEM – 4×4 cseppet szedtünk naponta, ilyenkor a változás lassú és fokozatos. Vannak, akiknél gyorsabb, másoknál kevésbé. Ez az adott embertől, testi adottságaitól és helyzetétől is függ. Egy keveréküveg 2-3 hétre elegendő, szedjük be, monitorozzuk magunkat és a reakciónak, változáokat és utána gondoljuk végig, segített-e és miben?
  1. HIÁNY – az is előfordulhat, hogy nem mondtuk el az összes vagy a fő problémánkat a Bach-virágterápiás Tanácsadónak. Ha elfelejtünk megemlíteni érzéseket, tüneteket, reakciókat, akkor nem biztos, hogy azok változni fognak, hiszen a cseppeket nem e tények ismeretében készíti a Tanácsadó.

 

  1. ELEMZÉS – vizsgáljuk meg, mi történt velünk a cseppek szedése óta azon problémák esetén, amikre kértük a cseppet – ha azóta jelentős változások voltak az életünkben, akkor ezt vegyük figyelembe (ezek nem álltak fenn a csepp elkészítésekor)! Változott-e viselkedésünk és reakciónk? Mi változik őbennük? Mi változott a hozzáállásukban emberekhez, helyzetekhez és eseményekhez? Milyen változások menntek végbe az érzelmeinkben, lelkivilágunkban és közérzetünkben?

 

  1. TERÁPIA – a trauma, melyet oldani szeretnénk mély, és hosszabb, több keveréküveg szükséges hozzá. De egy alapvető személyiségjegy megváltoztatása, ami zavar minket sem egy-két napos történet. Legyünk türelmesek és beszéljük ezt meg a Tanácsadóval: mit várhatunk, milyen ütemben ettől a kiegészítő terápiától?

 

Fontos tudnunk, hogy a Bach-virágterápia nem gyógyszer. A módszer nem diagnosztizál és nem helyettesíti az orvosi és gyógyszeres kezelést. Alternatív módszer, melyek a test és lélek öngyógyító mechanizmusait támogatja meg és nem tekinthetők hivatalos gyógyító módszernek, azt nem helyettesíti. Az eszenciáknak ismert mellékhatása nincs, túladagolni nem lehet – kizárólag a régóta fennálló használat alapján.

 

Én rendíthetetlenül hiszek a Bach-virágterápiában. Közel tíz éves ismerem és használom, nap mint nap. Érdemes tenni egy próbát! 😉

Hogy mire is jó, itt a honlapon találsz esettanulmányokat, helyzeteket és eszencia ismertetőket a Blog bejegyzések között is.

 

Testünk betegsége nem más, mint lelkünk és szellemünk között kialakult diszharmónia végeredménye[1]

„…a tökéletes gyógyuláshoz nemcsak anyagi módszerek szükségesek – s ezek közül is mindig az ismert legjobbat kell választani -, hanem nekünk is teljes erőfeszítéssel kell az adott hiba kijavításán fáradoznunk.[2]

 

[1]Dr. Edward Bach: Gyógyítsd tenmagad, 1931. (Negyedik fejezet) – magyar fordításban megjelent: Dr. Edward Bach: Virágterápia válogatott tanulmányok, Filosz Kiadó, Budapest, 2006 – 152. oldal
[2]Dr. Edward Bach: Szabadítsd fel tenmagad, 1932. (Kilencedik fejezet) – magyar fordításban megjelent: Dr. Edward Bach: Virágterápia válogatott tanulmányok, Filosz Kiadó, Budapest, 2006 – 112. oldal